Megkezdtük a köszégünkben található korábbi, sok esetben elhasználódott utcanévtáblák lecserélését. A három részletre bontott folyamat első körében azon utcák névtáblája kerül lecserélésre, amelyek nem szerepelnek a tervezett, nagyívű útfelújítások között, illetve melyekben a felújítások már lezárultak. A további táblák kihelyezésére a fennmaradó utcák felújításától függően, a 2026-os év végéig bezárólag kerül sor további két ütemben.
Folyamatban van az Irányi Dániel és a Deák Ferenc utcák kereszteződésében egy intelligens gyalogátkelőhely kialakítása is. A fent említett utcák forgalma indokolttá tette azt, hogy fokozott figyelmet fordítsunk erre a területre közlekedésbiztonsági szempontból. Célunk a gyalogátkelőhellyel az, hogy többek között a játszótér, a temető és a sportpálya megközelítése biztonságosabb lehessen gyermekek, fiatalok, idősebbek, illetve minden arra közlekedő számára egyaránt.