Kedves Gönyűiek!
A szerdai naptól elkezdődött a Coop ABC-nél (Bajcsy-Irányi kereszteződés) felépített jelzőlámpás kereszteződés próbaüzeme, a közlekedés már a jelzőlámpáknak megfelelően történik.
Kérünk mindenkit, hogy ne a korábbi megszokások szerint haladjanak át a kereszteződésen, hanem minden esetben figyeljenek a tájékoztató jelzésekre, táblákra, és az áthaladást csak zöld jelzés esetén kezdjék meg a kerékpárral közlekedők is!
A gyalogosok és a kerékpárosok az oszlopokon lévő nyomógombokkal tudják az áthaladási szándékukat jelezni, vagy ennek hiányában meg kell várniuk, míg az előre ütemezett módon zöldre vált a jelzőlámpa!
Semmiképpen ne hajtsanak lassítás, illetve - piros jelzés esetén - megállás nélkül a kereszteződésbe a kerékpárútról és mindig tartsák szemmel a többi közlekedő mozgását is!
Az új jelzőlámpás kereszteződés megvalósítását a Gönyűn áthaladó autóforgalom növekedése és a közlekedésbiztonság javítása indokolta, a kezdeti kellemetlenségek után reményeink szerint az itt lakók biztonságos közlekedését fogja szolgálni! A zebrák, az útburkolati festések és a csomópont kialakítása teljes egészében önkormányzati forrásból valósult meg.
A balesetmentes közlekedés céljához kérjük most minden közlekedő együttműködését, fedezzék fel és használják figyelmesen az új kereszteződést, mutassák meg a gyakorlatlanoknak a helyes használatot!
Köszönettel:
Major Gábor
polgármester
![]() |
![]() |

