Gyengénlátó Változat

Spirit of Balaton - programajánló

spirit_of_balaton_2026.jpgA Spirit of Balaton 2010 óta minden év júliusának első szombatján megrendezett, 24 órás Balaton körüli kerékpáros élmény- és teljesítménytúra, útvonala Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, majd a tó megkerülésével a déli parton tér vissza kiindulási pontjára. A túra útvonalán a résztvevőket számos helyen várja a polgármesteri hivatalok, helyi egyesületek és vállalkozók által működtetett pecsételőállomás, ahol a regisztrált résztvevők számára kiküldött és kinyomtatható pecsétkönyvbe összegyűjthetők a túra során érintett Balaton-parti települések pecsétjei (és/vagy okostelefonjukkal az állomások QR-kódjai), melyek beküldésével a résztvevők felkerülnek majd a teljesítők listájára. Az állomások egy része a rendezvény teljes időtartama alatt, 24 órán keresztül működik, más részük csak a nappali órákban.

 

Indulás: egyéniben és csapatban, tetszőleges balatoni településről, fő rajthely: Balatonmáriafürdő

Menetirány: tetszőleges, óramutató járásával megegyező vagy azzal ellentétes

Távolság: 220 km, de tetszőleges rövidebb táv is választható (pl. komppal rövidítve 150 km, vagy tetszőleges két település között, pl. gyermekes családok számára)

Időpont: 2026. július 4., szombat 8:00, de később is lehet indulni

Részvételi díj: felnőtt 6000 Ft; junior, diák és senior díjmentes

Az esemény során a részvevők célja az egyes Balaton-parti településeken működő pecsételőállomásokon a települések pecsétjeinek, illetve QR-kódjainak összegyűjtése.

 

A szervezők sok szeretettel várnak minden kerékpárost a Spirit of Balaton-ra, akár az egész Balaton-körre, akár csak egy-egy rövidebb szakaszra csatlakoznak!

 

A program honlapja: www.spiritofbalaton.hu

E-mail

További oldalak