
Veszélyes fák kivágása a Kossuth Lajos utca mentén és a Duna Panoráma Tanösvény Madárösvény szakaszán
A tavalyi évben szakértői vizsgálaton esett át több idős fa a fent említett belterületi szakaszokon. A favizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy több idős példány kivágására van szükség, ugyanis ezek a fák veszélyt jelentenek az alatta közlekedőkre: csapadék és erősebb szélmozgás hatására a letörő (akár embernagyságú!) ágaikkal, de akár gyökeres kifordulásukkal is veszélyeztetik környezetüket.
Különösen nehéz szívvel válunk meg ezektől a fáktól, Gönyű múltjával, látképével egybeforrt, számunkra még „idősen és betegen” is gyönyörű vadgesztenye-, ostor- és juharfáktól, viszont el kell fogadnunk a szakértői véleményt, melyben a kivágásra ítélt fák egyedeinél a törzs korhadását, mély odúkat, a tő károsodását, és több esetben annak szilárdságcsökkenését rögzítették a szakemberek, veszélyessé nyilvánítva őket.
A munkálatok folyamán a szakemberek csak a járdák, utak és a sétálóút közelében lévő veszélyes fákat vágják ki. A Madárösvény bizonyos egyedeinél, melyeknek még elég erős a gyökérzete, a törzs részét meghagyják erdei élőhelynek – a madarak, rovarok, kisemlősök számára.
Tisztelettel kérem a lakosságot ennek a szomorú helyzetnek a megértésre és elfogadására. A veszélyes fák kivágása után természetesen mihamarabb gondoskodunk azok pótlásáról: környezetbe és tájba illő új, fiatal fák ültetésével, hiszen a minél zöldebb környezet megtartása szívügyünk, és az egyik legfontosabb dolog, amit utódainkra hagyhatunk.
Ezúton is kérjük a helyi lakosokat és kirándulókat, hogy tartsák be a biztonsági előírásokat, ne menjenek a szalaggal lezárt munkaterületre.
A Madárösvény egész területén sok az idős fa, melyek bár egészségesek ugyan, de szeles időben az ágtörések veszélyesek lehetnek. A helyzetre való tekintettel ezen a területen figyelmeztető táblák kerülnek kihelyezésre.
A szakértői vélemény a fenti képre kattintva olvasható, segítségével talán könnyebb megérteni, miért is van szükség a fakivágásokra.
Major Gábor
polgármester