A rendkívüli árvízhelyzet miatt kialakult állapotra való tekintettel Gönyű község közigazgatási területén rendkívüli védekezést rendelek el 2024. szeptember 13. (péntek) 8:00 órától határozatlan ideig.
Határozatom azonnali végrehajtását elrendelem.
A rendkívüli védekezés megszüntetéséről külön határozatban fogok rendelkezni.
Megállapítom, hogy az eljárás során eljárási költség nem merült fel.
E határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Területi Védelmi Bizottság elnökéhez (Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főispánja) címzett, de Gönyű község polgármesterénél benyújtott illetékmentes fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezésnek a végrehajtás tekintetében nincs halasztó hatálya.
I N D O K O L Á S
2024. szeptember 13-án a Duna magyarországi felső szakaszán, Gönyű község közigazgatási területét is érintően (1793,7 fkm – 1789,5 fkm), a jelentős mennyiségű csapadék folytán nagymértékű vízszintnövekedés kezdődött meg. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság előrejelzése alapján az elkövetkező napokban a III. fokot meghaladó árvízvédelmi készültség indokolt. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelzése szerint a térségben jelentős és gyors vízszintnövekedés, ezáltal a helyzet súlyosbodása várható. A település megóvása, illetve a lakosság biztonságának fenntartása érdekében a rendelkező rész szerint döntöttem.
Határozatom a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 59. § (1) bekezdés b) pontján és az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 80-81. §-aiban foglaltakon alapul.
A jogorvoslati lehetőséget az Ákr. 116. § (2) bekezdése és a Vbt. 7. § (4) bekezdése alapján állapítottam meg.
Határozatom azonnali végrehajtását az Ákr. 84. § b) pontja alapján rendeltem el.
Hatáskörömet a Vbt. 8. § (3) bekezdése és az 59. § (1) bekezdés b) pontja, illetékességemet az Ákr. 16. § (1) bekezdés a) pontja határozza meg.
Gönyű, 2024. szeptember 13.
Major Gábor
polgármester
